MFGI látogatás

2014.03.20.

2014.03.20.
MFGI látogatás

2014 tavaszán az Eötvös Student Chapter tagjainak lehetősége nyílt látogatást tenni a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetbe (MFGI). Egy rövid bevezető után az Intézet történetéről, felépítéséről, főbb kutatási területeiről, megismerkedhettek a hallgatók a szervezet mérési felszereléseivel is.

Az Intézet munkatársai által a következő műszerekkel ismerkedhettek meg az érdeklődők: mérnökgeofizikai szeizmikus mérési eszközök, beleértve az S-hullám geofonokat; multielektródás váltóáramú geoelektromos műszerek, szeizmológiai szenzorok, az Intézet általi saját fejlesztésűekkel együtt. Végül a hallgatóknak a földradar (GPR) kipróbálására is lehetőségük nyílt, mely nagy sikert aratott, hiszen legtöbbjüknek ez volt az első alkalom, hogy ilyen műszert láthattak és használhattak. 

MFGI Látogatás

MFGI Látogatás

0

/

0

0

/

0